Itt a negyvenforintos dinnye rejtélye: ezért kerül most négyszáz forintba
A termelők nem örülnek.
A termelők nem örülnek.
Számos tippet és trükköt megosztottak a dinnyeárusok, nehogy véletlenül egy „tökkel” menjünk haza.
Július elsejétől minden magyarországi üzletláncban kapható lesz magyar görögdinnye.
Nem a kopogtatás a nyerő.
Veszélybe sodorhatja a magyar dinnye jövőjét a kiskereskedelmi láncok vevőcsalogató árpolitikája.
Világszerte ismert a magyar dinnye, és kiváló minősége miatt nagy rá a külföldi kereslet is.
Az érettséget elsősorban a dinnyetermesztők állapítják meg úgy, hogy az ültetvény több példányából mintát vesznek.
Már tart a dinnyeszezon: egyre inkább kiszorítja a hazai termés az importot a multik polcairól is.
Július első napjaiban már kapható lesz a hazai dinnye. A szezon valamivel később kezdődik, s a szakemberek egyelőre annak ellenére jó évre számítanak, hogy az időjárás feladta a leckét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
Az automata szerelvényen körülbelül száz ember utazott.
Kemény kijelentéseket tett a Hotel Lentulai című műsorban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
A magyar nemzet gyásznapján, október 6-án a szabadságharc nagyjaira és az Aradon kivégzett tizenhárom tábornokra emlékeznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.