Élete tragédiája sújtotta, mégis győzelemre vezette a magyar válogatottat
Magyarország legutóbb Egervári Sándor irányításával nyert Svédországgal szemben.
Magyarország legutóbb Egervári Sándor irányításával nyert Svédországgal szemben.
Magyaros furfanggal kellett megoldani, hogy más kultúrájú országban is magyarosan ünnepelhessenek.
Juhász Roland, Egervári Sándor és Kiprich József is derűlátó a világbajnoki selejtezők sorsolása után.
Nincsenek nemzetközi klasszisaink, a szövetségi kapitánynak kicsi a merítési lehetősége.
A magyar válogatott gyakorlatilag csak úgy érheti el a legszebb célját, ha idegenben legyőzi a hollandokat.
A pályafutást befejező Koman Vladimir emblematikus alakja volt egy többre hivatott generációnak.
Várhidi Péter szerint Szoboszlai nem egészséges, Egervári Sándor és Gellei Imre német klasszisokról beszélt.
A három egykori szövetségi kapitány szerint nincs mitől tartani, de néhány csapatot jó lenne elkerülni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.