Ők kapták idén a Honthy-díjakat
Hét kategóriában adták át az elismerést a Budapesti Operettszínházban.
Hét kategóriában adták át az elismerést a Budapesti Operettszínházban.

A tárlat június 30-ig várja az érdeklődőket.

Eleni Korani díja irányt mutat.

A kiállítás a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány által elindított Közép-európai örökség program részeként és annak támogatásával valósul meg.

Az elismeréseket Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Eleni Korani, a Honthy-díj-bizottság elnöke és Molnár Zoltán pénzügyi szakember, a Honthy-díj-bizottság főtitkára adta át.

A Honthy-díj a közös értékek és célok mentén jött létre.

A Honthy-díjátadó apropóján Eleni Korani görög származású műkereskedővel és Molnár Zoltán pénzügyi szakemberrel, a Honthy-díj-bizottság főtitkárával beszélgettünk.

Férjével együtt működtetik Magyarország egyik vezető galériáját, az Ernst Galériát. Eleni Korani görög, ám ugyanannyira magyar is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

Mintegy 4800 szerződést kötöttek novemberig.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.