Helyreteheti a büdzsét az új sarc
A védelmi hozzájárulástól nagyjából négyszázmilliárdnyi pluszbefizetést vár a kormány.
A védelmi hozzájárulástól nagyjából négyszázmilliárdnyi pluszbefizetést vár a kormány.

GFM: Nem veszélyezteti az extraprofitadó a bankok hitelezési képességét.

Az elmúlt hetekben érdemben javultak a növekedési kilátások globálisan és Magyarországon is – mondta Jelasity Radován.

A rendelet a mai naptól hatályos.

A magyar családok megvédése mindennél fontosabb a kormánynak.

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, miszerint a szankciós felárakból keletkező pluszbevételt a rezsivédelmi alapba irányítják.

A mérlegfőösszeg az elmúlt évben 17 százalékkal nőtt, elsősorban az ügyfélhitelezési aktivitásnak köszönhetően.

Már Amerikában is látják: igenis van extraprofit.

Az előjelek aggasztók, Michael O’Leary a minap Brüsszelben járt, hogy közölje, az adók emelése miatt kivonulnak a reptérről.

A légitársaság szerint nincs jogalapja a bírságnak, ha kell, fellebbeznek az uniós bíróságoknál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.

A lefújást követő percek hozták az Örményország-Magyarország legszebb pillanatait.

„Nem csoda, hogy egyetlenegy valós, hiteles elszámolást sem láthatott még senki Európában.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.