Évek óta nézem ezeket a felvételeket…
A Nyugat kussol, félrenéz, mint hülyék orcáján a nyál, úgy csorog a pofájáról, hogy „szlává Ukraine!”.
A Nyugat kussol, félrenéz, mint hülyék orcáján a nyál, úgy csorog a pofájáról, hogy „szlává Ukraine!”.
Még a budapesti lakásban is tarthatott fegyvert.
Új hírek érkeztek a bőnyi iskolai késelés áldozatáról.
A csoport tagjai harminchárom közéleti szereplővel és politikussal szemben hirdettek halálos ítéletet.
Az ukrán halállistán módosították Henry Kissinger leírását.
Számos jogvédő szervezet áll a politikai és gazdasági akarat szolgálatában.
Bayer Zsolt-incidens: az ukrán kormánynak el kell határolódnia a halállista készítőitől!
Mindig aggódnak az újságírókért, most hallgatnak, pedig Ukrajnában újságírókat gyilkolnak egy médiaoldal halállistája alapján.
A Pí-kör fórumán azt is hangsúlyozták: – Gyilkoljatok, de szépen tegyétek!
Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára közleményében azt írta, a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik Kijev döntését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Élesen reagáltak a kommentelők a nagykövet hazugságaira.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Élesen reagáltak a kommentelők a nagykövet hazugságaira.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.