Hány lelke van a Kojotnak?
A Kojot és a Szikla, valamint a Kojot és a sápadtarcú után most egész estés animációs film készült indián mítoszok alapján
A Kojot és a Szikla, valamint a Kojot és a sápadtarcú után most egész estés animációs film készült indián mítoszok alapján

Lehet kritizálni, szidni is a világháló különböző jelenségeit, ezúttal jó ügyet szolgált.

Bán Mór A halottfényképező című regénye nem krimi, hanem egy misztikus megváltástörténet, amely a vérbeli amerikai prózát idézi.

A Klamath folyón valósulhat meg az Egyesült Államok legnagyobb szabású, legdrágább gáteltávolítási projektje

Az indiánok jogos sérelmeik ellenére sem kérték soha, hogy bárki is térdepeljen előttük.

A politikai korrektségnek már az amerikaifutball-csapat egykori alapítója is áldozata lett.
173 év után fizetnék vissza a burgonyavész idején nyújtott adományt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.