Három hónapot kapott a levágott fejekkel pózoló „Iszlám Állam boszorkánya”
A svéd nő Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.
A svéd nő Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

Az Iszlám Állam afganisztáni szervezete egyre nagyobb veszélyt jelent.

A 18 éves férfi, aki Irakban az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez akart csatlakozni, Frankfurtban készült merényletre.

A vallási-etnikai ellentétekkel és a terrorizmussal is meg kell küzdenie az új államfőnek.
Az Iszlám Állam 2014 nyarán hatalmas területeket vont ellenőrzése alá a polgárháborús országban.

Körülbelül húsz dzsihadista szökött meg egy szíriai börtönből.

Emberi jogi aktivisták szerint harminc évbe is beletelhet, hogy kiürüljenek az európaiakkal megtelt al-Roj és al-Hol táborok.

A vádhatóság szerint a dzsihadista nő 2014-ben elhagyta Németországot, hogy Szíriában az Iszlám Államhoz csatlakozhasson.

A „Beatles” nevű terrorsejt egyik tagját ítélték el.

A pénteken indított izraeli Hajnalhasadás hadművelet véget ért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Fontos bejelentést tett a miniszterelnök.

Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz – mondta Az igazság órájában Nagy János.

Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

A német kormány szerint az Oroszország jelentette fenyegetés indokolja a hadsereg megerősítését.

Készülhet a negyedik csapás.

A Sopront irányító szakember új együttese élén remekelt az Eb-selejtezőn.

Egy nemzetközi kutatócsoport új, digitális térképet készített a római utak hálózatáról.

Összességében kedvező változások, könnyebb az igénylés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.