A Hamász után az Iszlám Dzsihád is megszólalt a túszokról
A terrorszervezetek késznek mutatkoznak a túszok elengedésére és a Gázai övezet feletti irányítás átadására, de a fegyverekről hallgatnak.
A terrorszervezetek késznek mutatkoznak a túszok elengedésére és a Gázai övezet feletti irányítás átadására, de a fegyverekről hallgatnak.

Vizsgálódik az alkotmányvédelmi hivatal.

Az izraeli hadsereg bejelentette szerdán, hogy likvidálta Szíriában az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista terrorszervezet több tagját.

Az izraeli külügyminisztérium közzétett olyan felvételeket, amelyeken Izrael felé indított rakéták láthatók a kórház robbanása közben.

Benjamin Netanjahu szerint meglepte a terroristákat az átfogó akció.

Egyre nő a feszültség Izrael és a palesztin Iszlám Dzsihád között a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával végzett.

Az izraeli hadsereg egyhetes hadműveletre készül az Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen.

Az izraeli rendőrség rajtaütése közben egy palesztin férfi életét vesztette.

Az Iszám Dzsihád palesztin fegyveres csoport három tagját ölték meg Ciszjordániában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy kis figyelmetlenség tragédiához vezethet.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

A nyugat-balkáni útvonal egyik fő belépési pontjának számító Magyarország semmiféle kedvezményt nem kap az új uniós szolidaritási alapból.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Az Európa-bajnok sportlövő, Zwickl-Veres Kata megdöbbentő vallomása az élsport világának arról a részéről, amelyet kevesen ismernek.

A magyar válogatottságot lemondó kapus könyvbemutatóján Lőw Zsolt vitte el a show-t, de Juhász Roland és Bogdán Ádám is felbukkant.

Ön mennyire ismeri élettörténetét?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.