Antiszemita kirohanásai miatt egykor feljelentette, de Mesterházy Attila örül Gyöngyösi Márton változásának
Gyöngyösi Márton korábban több alkalommal is durva antiszemita kirohanásokat tett.
Gyöngyösi Márton korábban több alkalommal is durva antiszemita kirohanásokat tett.

Hatalmas kérdés, hogy a Jobbik elnöke mit keresett a zsidó húsvét ünnepkörében szervezett széderesten.

Gyöngyösi Márton egyedüli pártpolitikusként részt vett az amerikai nagykövet zsidó húsvét alkalmából tartott fogadásán.

A korábban Márki-Zay Péter kampányában is felbukkant, jelentős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Somogyi Zoltán és Kész Zoltán állhatnak a Jobbik átnevezése mögött.

2015-ben a pártelnök még éles kritikával illette az Európai Uniót és a NATO-t, míg a keleti nyitást és az Oroszországgal való együttműködést a párt külpolitikájának sarokköveként említette.

A lelkét vesztett párt meggyalázta a forradalom zászlaját.

Zila János szerint Gyöngyösi Márton háborúval kapcsolatos megnyilvánulásai rendkívül hiteltelenek és visszásak.

Pár éve Pongrátz András szólította fel a pártot a lyukas zászló mellőzésére.

A Jobbik jelenlegi szavazótáborának egy része inkább hajlik a kettős állampolgárságot ellenző, a határon túl élő magyarokkal sohasem foglalkozó, DK-ra jellemző véleményre.

A Jobbik elnökét a párt korábbi kabinetfőnöke vádolta meg házasságtöréssel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

A McLaren 24 éves ausztrál pilótájának már huszonégy pont a hátránya csapattársa, Lando Norris mögött.

Biztos, hogy az összes titkukat tudja? Próbálja ki magát!

A Premier League új titkos fegyvere: a pontrúgások dönthetik el a bajnoki címet?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.