Nem módosította az alapkamatot a jegybank
Változatlanul 6,5 százalék az irányadó ráta.
Változatlanul 6,5 százalék az irányadó ráta.
Eljött az ideje, hogy hamarosan megkezdődjön a kamatlábak csökkentése.
Tavaly május óta ez volt a tizenötödik kamatcsökkentés.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben csökkentette az alapkamatot az MNB.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Az MKIK elnöke szerint túl gyorsan változnak a külső gazdasági körülmények, ez felveti a rugalmas monetáris politika szükségességét is.
Az alapkamat-emelési ciklus leállítását tavaly szeptemberben jelentette be a jegybank.
Az alapkamat nem változott, de az irányadó rátát, a 18 százalékos egy napos betéti tender kamatát 100 bázisponttal csökkentették.
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
A döntés hírére a forint gyengülni kezdett, két óra után pár perccel 413,8 forintot ért egy euró.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Saját közösségi oldalán osztotta meg a Kneecap nevű antiszemita raptrió, hogyan szidják Orbán Viktort.
A Zebra a liberális álhírgyártás ikonikus alakja, állatorvosi lova.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
Máris megnyerte magának a játékosokat a zöld-fehérek új edzője, Jesper Jensen.
Erre biztosan nem kapott felhatalmazást az Európai Bizottság elnökasszonya – jelentette ki a miniszterelnök.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
Máris megnyerte magának a játékosokat a zöld-fehérek új edzője, Jesper Jensen.
Erre biztosan nem kapott felhatalmazást az Európai Bizottság elnökasszonya – jelentette ki a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.