Ukraine's EU Accession Is Key to Brussels' Restructuring Plans
It also carries security and health risks.
It also carries security and health risks.
Biztonsági és egészségügyi kockázatot is jelent.
Az Országgyűlés elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monokon tartotta meg ünnepi beszédét.
A rendszerváltozás óta először utazott hivatalos látogatásra magyar házelnök a kelet-afrikai országba.
A kommunizmus bukása óta eltelt három évtizedben a nyugati politikai elit nagy része folyamatosan relativizálja a kommunizmus bűneit - mondta az Országgyűlés elnöke.
Hadházy Ákost 950 ezer forintra büntették, amiért októberben nem vett részt két plenáris szavazáson.
A baloldal által sokat kritizált korábbi rendszertől eltérően mostantól csak azt kell jelezni, hogy kinek, melyik jövedelemsávba eső bevétele van.
A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, a fiatal generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani – hangsúlyozta a házelnök.
A disznóvágás az egész éves, mindennapos kemény munka eredménye, a következő évre való minőségi eledel köré szerveződik.
Áder János államfő Kövér László házelnök jelenlétében nyújtotta át a kitüntetést a Sándor-palotában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sikoltozó nők, székkel a kézben randalírozó, megvadult férfiak – komoly tömegverekedés tört ki Szolnokon.
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.
Szalai Piroska: A magyarhoz hasonló családtámogatási rendszere semelyik másik országnak nincs Európában.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.