Manipulációk a Mediántól
Karigeri helyében nagyon óvatosan lelkendeznénk a Medián-féle felmérések felett, röhejes melléfogásaik okán.
Karigeri helyében nagyon óvatosan lelkendeznénk a Medián-féle felmérések felett, röhejes melléfogásaik okán.
Nem világos, hogy a pontos adatokat miért a főpolgármester hozta nyilvánosságra, megelőzve a kutatást végző céget és a HVG-t.
A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független közvélemény-kutatások.
A kormánypártok megőrizték a támogatottságukat.
Kálomista Gábor továbbra sem érti Hann Endre kifogásait.
Az alkotás azután készült, hogy Hann Endre pert indított az Elkxrtuk című film miatt.
A Megafilm tulajdonos-producere szerint Hann Endre nem is látta azt a filmet, amit perel.
A Megafilm tulajdonos-producere dokumentumfilmet rendez a saját peréről.
A korábbi baloldali kormányokat kiszolgáló közvélemény-kutató cég vezetője sérelmi díjat követel, de Kálomista Gábor producer szerint abszurd a személyiségi jogsértés számonkérése egy fikciós filmen, amilyen az Elkxrtuk.
Hann Endréék nem panaszkodhatnak, több mint 110 millió forintos nettó árbevételt zsebeltek be tavaly.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mexikói pilóta gyengélkedése ahhoz vezetett, hogy az energiaitalosok elbukták a konstruktőri vb-címet.
A fiatal dartsos rangos elismerést kapott hazájában.
A magyar költészet szerelmeseinek érdemes még egy utolsó ajándékot a karácsonyfa alá csempészni.
A cél az, hogy aki gyermeket vállal, az anyagilag ne járjon rosszabbul, ne legyenek nagyobb terhei anyagilag ahhoz képest, aki nem vállal.
A kivégzés előtt az elítélt férfi fagylaltot kért utolsó étkezésként.
Két napig Brüsszel áll az európai politika középpontjában.
Nem akármilyen kötelékben repültek.
Entire regions, divided up by the Trianon Peace Treaty, can finally find a sense of unity.
Krízis fenyegeti az egész régiót, ha Ukrajna bukott állammá válik. Az orosz–ukrán háború, dacára a békepárti hangok erősödésének, jelentős kockázatot jelent Magyarország szuverenitását tekintve.
A Tesla Model Pi telefon körüli pletykák újra felreppentek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.