Őrületes manőverrel úszta meg Michelisz a súlyos balesetet – „Ez egy csoda volt”
Mexikóban a magyar autóversenyző hihetetlen reflexe kellett a baj elkerüléséhez, ezen ámul a világ.
Mexikóban a magyar autóversenyző hihetetlen reflexe kellett a baj elkerüléséhez, ezen ámul a világ.
Michelisz Norbert mesterhármasra készül, Mexikóban rajtol a szezon, és felelevenítette, honnan indult.
Címvédőként Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai Motorsport versenyzőjeként indul a világsorozatban.
Kétévnyi Red Bull- és háromévnyi Verstappen-uralom után felüdülést hozott a 2024-es idény a Formula–1-ben.
A Nemzetközi Automobil-szövetség Ruandában tartotta meg az éves díjátadó gáláját.
Látványos videóban kapott főszerepet a túraautózás legendái közé emelkedő Michelisz Norbert.
A már háromszoros bajnok autóversenyző drámai pillanatokat élt át Makaóban, ahol minden idők legjobbjai közé került.
Megvédte címét a magyar autóversenyző, összességében harmadszor lett a túraautózás királya.
A világ egyik legveszélyesebb pályáján lehet újra bajnok a szezonzáró előtt éllovas magyar autóversenyző.
Továbbra is a magyar autóversenyző vezeti a bajnokságot, de szoros lesz a makaói finálé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Tombol a kettős mérce.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.