Nagy Ervin megpróbálta elbagatellizálni Pintér Béla botrányát, keményen odaszúrtak a tiszás színésznek
Pintér Béla politikai erőszakot követett el a Kabuki című előadásával.
Pintér Béla politikai erőszakot követett el a Kabuki című előadásával.

A Női Digitális Polgári Kör alapítója mély aggodalommal figyeli a közélet eldurvulását.

A Szent István Intézet igazgatója szerint elítélendő, hogy a közéleti erőszak és az emberi méltóság megsértése a művészetben is teret kap.

Pintér Béla és Társulata függetlenként hivatkozik magára, ám működését jelentős részben a fővárosi és a II. kerületi önkormányzat támogatása teszi lehetővé.

KÉT MAGYARORSZÁG – Érvelni, építeni, választást nyerni képtelenek, de ölni még tudnak (vagy szeretnének).

Schmidt Mária agyonverése nem fedi a művészi megjelenítés fogalmát.

A Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta véleményét a botrányos darabról.

A Tisza Párt delegáltjának javaslatára támogatta a főváros a Schmidt Mária agyonverését eljátszó társulatot.

Pintér Béla rendező a Kabuki című előadásával egy olyan darabot vitt színpadra, amelyben Schmidt Máriát egy ládába zárják és bottal agyonverik.

Vajon mit üzen Pintér Béla a mai idegrángásos Magyarországnak, amelyben már így is elszabadultak a sötét indulatok?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tévesnek bizonyult a médiában az az állítás is, hogy megduplázódott a gyermekszegénység.

Gyökeres fordulatot vesz az időjárás idehaza.

Szabadság van – üzente a miniszterelnök.

Húsz év körüli nő holttestére bukkantak az otthonában.

Előkerült egy felvétel.

Ha Orbán Viktor miniszterelnök nem jutott volna megegyezésre előző héten Washingtonban, nem sikerült volna mentességet kapni.

Az uniós források temetője?

Mindkét magyar sakknagymester kiesett a goai sakkvilágkupa negyedik fordulójában.

Szezonális hatások is befolyásolnak.

Az Eurostat ellenőrizte és jóváhagyta a KSH revízió előtti és utáni valamennyi adatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.