Emmanuel Todd: A békés patriotizmus a megoldás
A történész és demográfus szerint a globális világrend összeomlásának vagyunk szemtanúi.
A történész és demográfus szerint a globális világrend összeomlásának vagyunk szemtanúi.
A felháborodás oka ugyanaz, mint az ukrán gabonadömping esetében volt.
Erősödik a félelem, hogy Amerika egy olyan nagyhatalomként kíván tündökölni, amely kedve szerint alakítja a globális játékszabályokat.
Ez nemcsak Kínának és Európának egyaránt előnyös, hanem hozzájárul a nyitott világgazdaság kiépítéséhez.
15 ország létrehozott egy olyan kereskedelmi zónát, amely a világgazdaság harmadát lefedi.
A kínai miniszterelnök szerint a megállapodás reményt hozhat a jelenlegi borús nemzetközi helyzetben.
Két évtizede nem került sor vámcsökkentésre a két fél viszonylatában.
A globalizáció és szabadkereskedelem tartós akadályoztatásával Németország a folyamat vesztesévé válhat.
A teljesen átdolgozott megállapodás a negyedszázados Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt váltja fel.
A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy októbertől megújul a külföldi befektetések támogatása, csökken például a készpénztámogatás aránya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amíg ’56-ban nem volt erőnk legyőzni a Szovjetuniót, ma vissza tudjuk téríteni az Európai Uniót a béke és a gyarapodás útjára.
Kiderült, hogy mi okozta a történteket.
Ismert tévés és rádiós személyiségekkel találkozhatnak a holnapi békemenet résztvevői.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Az öt helyen változtató Arne Slot Frankfurtban nem hallgatott a felszólításra.
A magyar bajnok ellen kiválóan játszó kosarast egy meglepetés is érte a mérkőzés végén.
Dibusz Dénes állapotáról is kérdezték a Fradi edzőjét, aki mellett Varga Barnabás beszélt a salzburgi várakozásairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.