Mi történt Bucsában?
Egyre több részlet derül ki az események kapcsán.
Egyre több részlet derül ki az események kapcsán.
A több mint húszezer lengyel fogoly meggyilkolását Sztálin és más szovjet vezetők utasítására hajtották végre.
Több embert is elrabolhattak és brutálisan kivégezhettek Mexikóban.
A tragikus események Latakia, Tartúsz és Hama tartományokat érintették leginkább.
Az elkövetőnél a brutális támadáskor az Iszlám Állam zászlója volt. Az FBI terrorcselekményként vizsgálja az esetet.
Nyugtalanító kérdéseket kell megválaszolnia a vizsgálatnak.
A marokkói férfi szóváltásba keveredett a helyi fiatalokkal az egyik diszkóban, majd bosszúból megpróbálta elgázolni őket.
A tettesek indítéka a félelemkeltés lehetett.
Akkor van áthágva a vörös vonal, amikor ártatlan civilek ellen követnek el terrorakciókat.
Voltak, akik az egyetem tetőterében, másik az épületen kívül, a tetőn bújtak el.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden.
Egyelőre ellentmondásos információk látnak napvilágot arról, túélte-e a merényletkísérletet.
Mintegy háromezer sofőrnél ellenőrizték az egyenruhások az ittasságot, hullottak a gyorshajtók és még egy „nagy" hal is a horgára akadt a rend őreinek.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
Késsel támadt arra, aki nem akart fizetni.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
Késsel támadt arra, aki nem akart fizetni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.