Egyéves az Uber, jön az új szolgáltatás
A szombat és a vasárnap a legforgalmasabb.
A szombat és a vasárnap a legforgalmasabb.
Kiszivárgott dokumentumok alapján Joe Bident és Emmanuel Macront is behálózták.
A befektetők annak ellenére lelkesek voltak, hogy a cég tavaly veszteséges lett, elsősorban a koronavírus-járvány okozta kereslet-visszaesés miatt.
Egy ideje új bevételi forrást üldöz a taxitársaságokat világszerte tüntetésre késztetett vállalat.
Jelentős veszteséget hozott össze eddig idén az Uber, amely fél éve lépett tőzsdére igen magas részvényárfolyam mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint csak négy párt jutna be a parlamentbe.
Mi nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk – mondta a Demokrata főszerkesztője a Harcosok órájában.
A háború mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Háromnapos ülést tartanak.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
A Fidesz képviselője szerint az összes háborúpárti európai vezetőnek el kell takarodnia.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
A Manchester United elleni vereség után több futballista is megkapta a magáét.
Szeptember végéig 699 600 személyautó cserélt gazdát.
A Magyar Összetartozás Intézetének különleges előadása egy olyan család történetét mutatja be, amely a kommunista megtorlás elől menekülve a világ déli csücskéig jutott, de magyarságát nem adta fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.