Vértanúhalált halhatott Till Tamás
Megszólaltak a szülők.
Megszólaltak a szülők.
Báró Apor Vilmos győri megyés püspököt Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá.
Hittek a szabadságban és makacsul ragaszkodtak az eszményekhez.
Pintér Sándort pedig Haynauhoz.
Boldog Jerzy Popieluszko gyűlölet nélkül szállt szembe a kommunista rendszerrel.
Magyarország egyik első keresztény vértanúja, a szeged–csanádi egyházmegye védőszentje a hazai pogánylázadások korának főpapi áldozata volt.
Akinek módjában áll, március 15-én tegyen egy mécsest a fiatalon elhunyt joghallgató sírjára.
Karitatív tevékenységével, és a második világháború idején elszenvedett vértanúságával az igazi keresztényi szeretet példája lehet.
A tizenhárom vértanú emlékhelye rendezett, nemzeti színű szalagos koszorúkkal, magyarellenes feliratokat nem látni, de magyar szót is ritkán hallani. Arad megváltozott.
A magyar kormány továbbra is a leghatározottabban kiáll azon álláspontja mellett, hogy az autonómia, az önrendelkezés joga a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítéka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hétvégén lesz a magyar nagydíj a Hungaroringen.
A rekordbajnok már korábban jelezte a problémát – most jöhet a válasz a La Ligától.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat az apa.
A probléma, amellyel ma Nyugat-Európa küszködik.
Újabb megdöbbentő részletek.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette gazdasági kilátásokat.
Kamuállás, agyhalottak, Manfred Weber és sok-sok millió forint – ezek a sarokkövei a Tisza-vezér egy éves tevékenységének az unióban.
Újabb megdöbbentő részletek.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette gazdasági kilátásokat.
Kamuállás, agyhalottak, Manfred Weber és sok-sok millió forint – ezek a sarokkövei a Tisza-vezér egy éves tevékenységének az unióban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.