Vörös István: Egy hentesnek is szüksége lehet versolvasásra
A Poétikon e heti adásának vendége Vörös István József Attila-díjas író, költő volt.
A Poétikon e heti adásának vendége Vörös István József Attila-díjas író, költő volt.

A nyolcvanas évek legendás Prognózis zenekarának mozgatórugója, egykori frontembere jó ideje a szólópályát választotta.

Friss válogatásanyaggal folytatódik a Hallgass, ha jót akarsz! lemezsorozat.

Egy akusztikus és egy modern rocklemezzel rukkolt elő Vörös István a kultrock jegyében.

A kultbanda olyan dalokat hagyott maga után, mint a Tele van a város szerelemmel, vagy a kismezes Hajsza közben, illetve a Nyári éjszakák.

A tulajdon akár kézzelfogható, akár szellemi, „nem vihetjük haza”. Még akkor sem, ha valaki politikus, és történetesen miniszterelnöki babérokra tör.

Bár egyes jobbikos politikusok nagy sikereket jósoltak Jakab Péter éneklésének, a Jobbik elnökével együtt végül törölték a felvételt.

A munkásfenyegető Jobbik-vezér most éppen lopásra vetemedett.

A Jobbik elnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban énekelve üzent a választóknak, azonban az eredeti dal szerzője nem adott engedélyt erre.

Megjelent a Prognózis egykori frontemberének Anyu levelei című új lemeze fantáziadús, néhol merész hangszereléssel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A legmagasabb hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Már égett a ház, mire odaértem – mondta az uniós csúcsról a miniszterelnök.

A vágyott kisbabát is elveheti tőlünk az endometriózis.

Október 23-án Orbán Viktor emlékezetes beszédet mondott a Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő óriási tömeg előtt.

A magyar miniszterelnök az uniós csúcsot követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek Brüsszelben.

Már dolgoznak egy javaslaton.

Ukrajna mindenek előtt.

A Ferencváros az előkelő hetedik helyen várja a folytatást.

A szenzációs teljesítménye után Kós már a második magyar aktív világcsúcstartó.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államokban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.