A KSH kiadványa szerint a teljes magyarországi lakáshitel-állomány 4004 milliárd forintra rúgott a múlt év végén, ami tíz százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A 2020 márciusában a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében bevezetett törlesztési moratóriumot a múlt év végéig
a lakáshitelek 43 százalékánál, mintegy 286 ezer esetben vették igénybe. Ez a lakáshitel-állomány 45 százalékát jelentette.
– A lakáshitel-állomány bővülésében meghatározó szerepe volt a törlesztési moratórium miatt meg nem fizetett törlesztőrészleteknek és annak, hogy a lejáró hitelek lezárása későbbre tolódott, tehát ezek összege sem csökkentette a lakáshitelek állományát – mondta ezzel kapcsolatban Székely Gáborné, a KSH Lakásstatisztikai osztályának vezetője.
Szintén fontos szempont, hogy a felvett hitelállományon belül tavaly
jelentősen nőtt a támogatott lakáshitelek száma és összege.
– A támogatott lakáshitelezés térnyeréséhez egyrészt az járult hozzá, hogy 2018 végétől emelkedett az új lakáshoz igénybe vehető csok összege, és bővült a jogosultak köre is. Másrészt 2019 júliusától a használt lakások vásárlásához is elérhető lett a csokhoz kapcsolódó támogatott hitel, és megszűnt a 35 milliós értékhatár, amivel a támogatott hitel a nagyvárosi igénylők szélesebb köre számára vált elérhetővé. Harmadrészt pedig elindult a falusi csok is – mutatott rá a KSH osztályvezetője.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!