Paradoxonok

Sokkal egyszerűbb egy légkondicionálót beépíteni, mint megfelelően és valóban fenntarthatóan tervezni lakóépületet.

A program keretösszege másfél milliárd forint Fotó: Teleki László Alapítvány

Sorra dőltek meg a nyári áramfogyasztási rekordok az első idei hőhullám idején. S mivel lesznek még hasonlók, a fogyasztásban is lesznek újabb csúcsok a nyáron. Olyannyira, hogy nem vagyunk már messze a téli rekordok nyári megdöntésétől sem. Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk a jelenséghez, hogy nemcsak a téli sötétség és hideg idején, hanem nyáron is irgalmatlan mennyiségű ener­giát fogyasztunk. Miközben ugyanis kint tombol a hőség, bent zakatol a légkondicio­náló berendezés.

És ezt értsük szó szerint, mivel a legtöbb üzletben, irodában, buszon, villamoson is teljesítményük csúcsán pörögnek ezek a készülékek, 20 fokra állítva. Ez kevesebb, mint amennyire télen felfűtjük a beltereket, arról nem is beszélve, hogy az orvosok régóta figyelmeztetnek rá, egészségtelen és túlzottan igénybe veszi a szervezetet, ha a kinti és benti hőmérséklet között 6-8 Celsius-foknál nagyobb a különbség. Szétfeszítené e kis jegyzet kereteit, hogy kitérjünk a klímaváltozásra, a klímavédelmi szempontokra, a szén-dioxid-kibocsátás tervezett csökkentésére és hasonlókra. Annyit azért halkan jegyezzünk meg, hogy

erős paradoxonnak tűnik úgy kibocsátást csökkenteni, hogy közben egyre több energiát használunk – éjjel-nappal, télen-nyáron.

Érdekes szempont egyébként, hogy a csúcs nem napközben, a legnagyobb hőségben, hanem az esti órákban mérhető – ekkor az irodaházak és a bevásárlóközpontok mellett az otthoni klímaberendezések is működnek már. Igen, az otthoniak, hiszen az elmúlt évtizedben rengeteg lakást, házat szereltek fel klímával. Az otthonok klimatizálása persze érthető. Főként nagyvárosi lakásokban az elviselhetetlenségig felmegy a hőmérséklet a nyári hőhullámokban, ami ellen mást nem lehet tenni, mint bekapcsolni a klímát.

Ez idáig rendben is volna, csakhogy az új építésű otthonok nagy részében is alapfelszereltség a légkondicionáló berendezés. Hiába hirdetik ezeket „zöldnek” és egyebeknek, úgy tűnik,

sokkal egyszerűbb egy ilyen berendezést beépíteni, majd a tulajdonosnak egy gombot megnyomni, mint megfelelően és valóban fenntarthatóan tervezni.

Mert vastagabb, hőtartó falak építésével, kisebb méretű nyílászárókkal, jó tájolással, az árnyékot adó fák megtartásával, hagyományos árnyékolástechnikákkal (zsalugáter, spaletta) csodát lehetne tenni. Nézzük csak meg, milyen az idő 35 fokban a régi parasztházakban vagy egy mediterrán vidék hagyományos lakóházában. Napközben a csukott zsalugáterek felfogják a nap perzselő sugarait, a vastag falak, a kisebb ablakok pedig tartják a benti kellemesebb hőmérsékletet.

A hagyományos megoldások helyett viszont most különböző hűtő-fűtő berendezések, hatalmas ablakok, a téli – egyre ritkább – hidegekre szánt, egyre vastagabb hőszigetelések dívnak. Lehet azt mondani, hogy a vastagabb téglafal vagy a spaletta drága mulatság, csakhogy ezek hiányában is folyamatosan drágulnak az új otthonok. Mert a különböző gépészeti, sokat fogyasztó megoldásokat, a hatalmas ablakokat, az egyre duzzadó hőszigetelést sem adják ingyen. Csak utóbbiaknak valahogy sokkal jobb a reklámjuk ma.