Talán senki nem gondolta volna korábban, hogy egyidejűleg árubőség és áruhiány léphet fel pusztán azért, mert nem sikerül kirakodni és elszállítani a termékeket, ráadásul mindez a bőség hazájában, az Egyesült Államokban. Az ok pedig egészen prózai: nincs elég munkaerő, ami a munkanélküliségről korábban gyakran szenvedő kapitalizmusban szinte példátlan békeidőben.
A probléma tavaly kezdődött, amikor a járvány lezárásokkal tarkított része után megnőtt a fogyasztás, így ismét megindulhatott az import, elsősorban Kínából. A hajókat nem is volt egyszerű újra hadrendbe állítani és elég konténert a megfelelő helyre juttatni, de ami a legfőbb gondot okozta: a korábban elbocsátott kikötői munkásokat nem volt könnyű visszacsalogatni, hisz
sokan elhelyezkedtek olyan állásokban, ahol nem kellett attól félni, hogy megismétlődhet a lezárás, és újra elvesztik munkájukat.
Normális körülmények között ha vonzóbb béreket kezdenek kínálni, ami persze valamelyest drágítja a szállítást, végső soron így magukat az árukat is, akár messzebbről is jönnek addigi munkanélküliek vagy rossz körülmények között dolgozók, és hamar összejön a szükséges munkaerő. Most azonban úgy tűnik, ez nem így van: túl feszes lett a munkaerőpiac, ami valóban meglepőnek tűnhet, miután a járvány első hónapjaiban tíz-húsz százalékos munkanélküliség is előfordult.
A helyzet azonban gyorsan változott, de a döntéshozók, különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, nem reagáltak elég gyorsan, sőt sokáig nem is akartak szembesülni a folyamatokkal. Amikor az infláció magasra szökött, jelezve, mennyire felborult a megszokott gazdasági egyensúly, azonnal lépni kellett volna, azonban a Fed arra hivatkozott, hogy rövid távon nem foglalkozik az inflációval, csak akkor, ha a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság is megvalósul. Ez önmagában is meglepően hangzott, hisz máskor
magas infláció és alacsony munkanélküliség mellett a gazdaság túlfűtötté válása ellen szoktak küzdeni,
míg most el sem tudták képzelni, hogy ez az állapot hamar bekövetkezzen.
