Az utóbbi hetekben kapta fel a baloldal a Debrecenben létesítendő akkumulátorgyár kérdését, ahol ellenzéki politikusok és a baloldali demonstrációkról jól ismert tüntetők szították a hangulatot.
Debreceni akkumulátorgyár: megszólalt a beruházó
A gyárban a legmodernebb technológiákat alkalmazzák majd, s az első egységek három éven belül fognak elkészülni.

Ahogyan arról a Magyar Nemzet is beszámolt, semmi sem volt igaz abból a rémhírből, amely szerint a leendő kínai akkumulátorgyár napi vízfogyasztása 40-60 ezer köbméterre is felugorhat. Ugyanakkor a hazai gazdaság már középtávon jelentősen profitálhat a debreceni és a más, ehhez hasonló mértékű beruházásokkal.
Most megszólalt a beruházó CATL. A kínai vállalat leszögezte, a világszerte működő akkumulátorgyáraik jelenleg is megfelelnek minden szabálynak.
Távolról sem vagyunk környezetrombolók, sőt éppen hogy hozzájárulunk az adott közösségek fenntartható fejlődéséhez
– fogalmaztak az Indexnek. Leszögezték, mind a városnak, mind az országnak komoly adóbevételeket jelent majd az ittlétük, a gyár pedig nemcsak munkahelyeket teremt, hanem Debrecen gazdaságának fő hajtóerejévé is válhat.
A gyárban a legmodernebb technológiákat alkalmazzák majd, s az első egységek három éven belül fognak elkészülni.
A portál azon kérdésére, hogy milyen természeti erőforrásokra lesz szükség a termeléshez és milyen környezeti hatásokkal számolnak, azt válaszolták, hogy a lítiumion-akkumulátorok előállításához számos ásványi nyersanyagra – többek között lítiumra, nikkelre és mangánra – lesz szükség, de az akkumulátorok típusától is függ, hogy milyen ásványi anyagokat kell beszerezni az előállításukhoz. A CATL-üzem ISO 14001 környezetvédelmi irányítási rendszert fog ezen a telephelyen bevezetni.
További Gazdaság híreink
Kiemelték: a legjobb minőségű akkumulátortermékeket tervezik ebben a gyárban biztosítani az ügyfeleiknek, ráadásul ez szerintük felgyorsítja az e-mobilitásra való átállást nemcsak Magyarországon, de Európában is.
A CATL külön felhívta a figyelmet, hogy olyan biztonságos technológiai és műszaki feltételek mellett végzik a gyártást és a kapcsolódó tevékenységeket, amelyek megakadályozzák a működés során, hogy a munkavállalók és a lakosság környezeti, egészségügyi kockázatoknak legyenek kitéve. Úgy fogalmaztak, a termelési tevékenységet zárt, megfelelően szigetelt épületekben végzik.
Hozzátették, hogy a beruházás nem jelent környezeti és egészségügyi kockázatot, a levegőterhelés az egészségügyi határérték alatt marad a gyár telephelyén belül is. Nem várható talaj- és talajvízszennyezés sem, ennek elkerülésére külön monitoringrendszert állítanak fel, amit a hatósági előírásoknak megfelelően fognak működtetni.
További Gazdaság híreink
Az üzem vízfogyasztása nem veszélyezteti a helyi ivóvízellátást
– szögezték le.
A projekt jelenlegi státusa a tájékoztatásuk szerint a magyar törvényeknek és előírásoknak megfelelően a tervek szerint halad – áll a CATL-nak az Indexhez eljuttatott levelében.
A teljes cikket Reagált a tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár, három éven belül kezdenek címen olvashatják az Index.hu-n.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy napig ingyenesen ázhat ebben a Pest vármegyei gyógy- és termálfürdőben
Lesz forralt bor is.

Karácsonyi csomagmizéria: harminc éve nem volt példa arra, ami most kiderült
A csomagküldő szolgáltatók a fogyasztókra hárítják a felelősséget.

El sem kezdődött a karácsony, de van olyan bolt, ahol akár már a húsvéti dekort is beszerezheti
Ízlés kérdése?

Szijjártó Péter: Az erőmű nem lehet politikai vita tárgya
A paksi bővítést felgyorsította a kormány, minden engedély megvan, nincsenek sem európai, sem amerikai szankciók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy napig ingyenesen ázhat ebben a Pest vármegyei gyógy- és termálfürdőben
Lesz forralt bor is.

Karácsonyi csomagmizéria: harminc éve nem volt példa arra, ami most kiderült
A csomagküldő szolgáltatók a fogyasztókra hárítják a felelősséget.

El sem kezdődött a karácsony, de van olyan bolt, ahol akár már a húsvéti dekort is beszerezheti
Ízlés kérdése?

Szijjártó Péter: Az erőmű nem lehet politikai vita tárgya
A paksi bővítést felgyorsította a kormány, minden engedély megvan, nincsenek sem európai, sem amerikai szankciók.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!