2. Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak
Jó híreket hozott az év vége a szépkorúaknak: novemberben és decemberben is korábban érkeztek a nyugdíjak, ráadásul novemberben már a korrigált, emelt nyugdíjakat utalta el a Magyar Államkincstár.

Jó híreket hozott az év vége a szépkorúaknak: novemberben és decemberben is korábban érkeztek a nyugdíjak, ráadásul novemberben már a korrigált, emelt nyugdíjakat utalta el a Magyar Államkincstár.
A nyugati média félremagyarázza az olajnagyhatalmak új megállapodását, ráadásul geopolitikai szempontból a Nyugat számára kedvezőtlen fejlemény, hogy Szaúd-Arábia a saját kvótái árán is Oroszország mellé állt – figyelmeztetett még nyáron Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
A sok vitát kiváltó kínai CATL-beruházás a valaha volt legnagyobb, mintegy háromezermilliárd forint összértékű fejlesztés Magyarországon. Európában hatalmas verseny folyik a magyarországi akkumulátorgyár-építésekhez hasonló beruházásokért, így az elmúlt napokban tapasztalt ellenállásokhoz hasonlóra még egy országban sem volt példa.
Az albán pékségek témája fenntartotta az olvasóink érdeklődését, november végén például arról számoltunk be, hogy a Nébih bezáratott egy kétes tisztaságú üzemet.
Az atlétikai világbajnokságokat a harmadik legnagyobb sporteseményként tartják számon az olimpia és labdarúgó-világbajnokság után. A lapunkban megjelent elemzés a hasonló, nagy volumenű rendezvények gazdasági következményeit mutatta be.
A talányos cím egy turizmusdiplomáciai sikerre hívja fel a figyelmet. Hosszú tárgyalások után nyáron a külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: sikerült elérni azt, hogy október végétől heti három alkalommal indíthasson repülőjáratot a Wizz Air Budapestről Kairóba.
Ötvenmilliárd eurós finanszírozási csomagot jelentett be Ukrajna megsegítésére az Európai Bizottság elnöke a nyár közepén, ennek fedezetéül részben egy újabb közös hitelfelvétel szolgálna. Mindezt úgy, hogy közben Brüsszel az előző közös hitelfelvételből hazánknak – azaz egy uniós tagnak – járó pénzeket politikai okokból jó ideje visszatartja – reagált akkor a fejleményekre Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
Oroszország kizárólag olyan nukleáris technológiát hajlandó exportálni, amely a működőképességét már bizonyította, biztonságossága pedig szavatolható. Igaz ez a kis méretű moduláris reaktorokra is. Az amerikai megoldás ezzel szemben még csak papíron létezik – világít rá novemberi cikkünk.
Rosszul kezdődött az év a dohányosok számára: a cigarettahelyettesítő alternatív termékek ugyanis, amelyek hevítéssel bocsátanak ki belélegezhető anyagot, korábban nem estek a jövedéki adó hatálya alá, ám ez február 1-jétől megváltozott.
Borítókép: Az oroszoknak már van referenciájuk. A világ egyetlen úszó atomerőműve két kis méretű moduláris reaktorral működik (Forrás: Roszatom/AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!