Jövőre állhat helyre a hazai baromfiágazat

2024. 02. 22. 18:00
tojás, állattenyésztés, állattartás, tyúk, baromfi, baromfiudvar
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkorábban jövő év közepére érheti el a két évvel ezelőtti vásárlóerejét a hazai lakosság, és ezzel normális kerékvágásba kerülhet a baromfiágazat – ez derül ki Bárány László lapunknak adott előrejelzéséből. A Baromfi Terméktanács elnökségi tagja, a Master Good vezérigazgatója szerint ekkorra állhat helyre a korábbi kereslet, persze ha nem jön létre olyan újabb válság, amely eddig is visszaszorította az emberek vásárlókedvét és -erejét. – A vásárlók most inkább tartalékolnak, semmint fogyasztásukat bővítik – mondta a szakember.

Jóslatát az alapozza meg, hogy a Covid ideje alatt jelentősen visszaesett a kiskereskedelmi forgalom és fogyasztás. Aztán jött az orosz–ukrán háború, s mindezt kísérte az infláció. Ez nem csak magyar jelenség, a nyugat-európai baromfihús-eladások 10-20 százalékkal csökkentek, előbb a Covid-járvány, később az orosz–ukrán háború miatt. Ezt érzi a Master Good is, hiszen termelésének 75 százalékát exportálják. 

Azok a negatív tényezők, amelyeket Csorbai Attila, a baromfitermék-tanács igazgatója tavaly fölemlegetett, ugyanúgy megmaradtak erre az évre is. Ezek közül elsőül említhető, hogy az orosz–ukrán háború miatt az EU által megadott ukrán vámmentesség most is problémát okoz, az egész uniós baromfihús- és étkezésitojás-értékesítést veszélyezteti. (A magyar kormány intézkedései miatt ez nálunk kevésbé érezhető, de például a környező országok csomagolóközpontjain keresztül hozzánk is be tud jutni az olcsó ukrán áru – ami azért olcsó, mert nem vonatkoznak rá a szigorú európai uniós gyártási és minőségi előírások, sztenderdek, állatjóléti követelmények.) 

Mindez számokban: a háború előtt az EU-ba évi hetvenezer tonna baromfihúst lehetett behozni, a vámmentesség megadása után négyszer annyit, 280 ezret. Az ágazatnak az lenne a legjobb, ha az EU az indokolatlan ukrántermék-beáramlást korlátozná vagy teljesen megszüntetné, mivel más körülmények között állítják elő őket, és a beáramló termékek nem felelnek meg az európai uniós sztenderdeknek. A magyar baromfiiparban viszont a költségek egyre emelkednek. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer a Master Goodnak például négyszázmillió forint többletköltséget jelent, amelyet sem ők, sem mások nem tudnak érvényesíteni az áraikban az alacsony kereslet miatt. Tavaly legalább a takarmányárak rendben voltak, nem volt aszály, de nem lehet tudni, mit hoz a nyár, s hova fajulnak az említett gátló tényezők. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

 

 



 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.