Zajlik a munkásszállások kialakítását támogató program, amely elsősorban a magyar munkavállalókat kívánja segíteni. Ahogy Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár fogalmazott nemrégiben: a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások. Az újonnan létesülő munkásszállásokon külföldi munkaerő elszállásolására kizárólag akkor lesz lehetőség, ha nem mutatkozik magyar munkavállalók elhelyezésére irányuló igény. Mindezek apropóján érdemes megnézni, miként alakul hazánkban a mobilitás.
Országos szinten nem okoz népességváltozást, az országon belüli térségek népességszámát viszont befolyásolja a belföldi vándormozgalom alakulása is. A Központi Statisztikai Hivatal összegzéséből kiderül, hogy tavaly 221 ezren változtattak állandó és 282 ezren ideiglenes lakóhelyet. Ez a teljes belföldi vándorlásban közel 82 ezer fős, azaz 14 százalékos visszaesést jelentett az előző évhez képest.
Ennek hátterében lakáspiaci okok állnak. A múlt évben mind az újlakás-építések, mind a használtak eladása elmaradt a korábbiaktól.
A hivatal elemzése rámutat, hogy a belföldi vándormozgalmat alapvetően a szuburbanizációs folyamatok (amikor a városközpontok népessége csökken, de a külső területein elhelyezkedő részek népessége növekszik – a szerk.) intenzitása határozza meg. Amikor a nagyvárosok vándorlási egyenlege negatív, a községek a nyertesei a vándorlási folyamatoknak, és ez a kölcsönhatás fordítva is érvényesül. Tavaly a községek vándorlási nyeresége tovább csökkent, ezzel párhuzamosan a városok vándorlási vesztesége mérséklődött, a fővárosnak pedig 2015 óta először vándorlási nyeresége keletkezett. A korábbi évekhez hasonlóan 2023-ban is a nyugati országrész vármegyéi voltak a vándorlási folyamatok nyertesei, míg a Dunától keletre eső vármegyéket döntően elvándorlás jellemezte.
Az Oeonomus Gazdaságkutató Alapítvány minapi elemzése emlékeztetett arra, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak sorában a magyar munkavállalók mobilitási rátája előkelő helyen foglalt helyet. Az OECD átlaga 2016–2019 között 2,6 százalék volt. Például Olaszországban a népesség 0,6 százaléka, Spanyolországban 0,9, míg Ausztriában két százalék költözött országon belül.
A visegrádi országokon belül Csehországban a népesség 0,8, Lengyelországban 0,6, Szlovákiában pedig 0,5 százaléka vándorolt a régiók között. Magyarországon ez az arány 3,1 százalék volt 2016–2019 között – míg az Egyesült Államokban 3,2 százalék.
A gazdaságkutató jelezte, hogy a munkavállalók országon belüli, régiók közti mozgása, annak nagysága előnyökkel és hátrányokkal egyaránt együtt jár. A mobilitás a regionális dinamika fontos forrása, de a mobilitásnak a regionális termelékenység növekedésére gyakorolt hatása nem egyértelmű, mivel egyes vállalatok általában nyernek, míg mások veszítenek a folyamatokon. Az viszont a hátrányos helyzetű területekről származó embereknek előrelépés jelent, ha olyan területekre költöznek, ahol jobb lehetőségeket találnak. Ugyanakkor a regionális, ipari központok, a fejlettebb régiók – a jobb munkalehetőségekkel – elszívhatják más országrészekből a munkaerőt, jelentős munkaerőhiányt (súlyosabb esetekben alapellátásbeli nehézségeket, például orvosok, tanárok hiányával) teremtve a kevésbé fejlett régiókban. Ez a régiók felzárkózását is akadályozza, fokozza a a regionális különbségeket.
Az OECD 2023-as tanulmánya szerint a régiók közötti mobilitásnak nincs ideális szintje, és az, hogy a politikáknak milyen mértékben kell ösztönözniük az embereket arra, hogy egyik területről a másikra költözzenek, az ország sajátosságaitól és a társadalmi preferenciáktól függ.
