Ahogy világszerte növekednek az energiaigények, egyre több ország kötelezi el magát a klímavédelmi célok teljesítése érdekében, miközben ellátásbiztonságot, árstabilitást és olcsóbb áram rendelkezésre állását is biztosítani kell.
Ebben a kiélezett helyzetben az atomerőművek szerepe felértékelődik és olyan országok is atomerőműveket építenek, illetve kívánnak építeni, ahol előtte nem üzemeltek atomerőművi blokkok.
Szerbia mellett az egyik ilyen ország Egyiptom, ahol az eredetileg tervezett egy blokkhoz képest összesen négy erőművi blokkot szeretnének építtetni – mondta el lapunk megkeresésére Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő.
Ismertette, Egyiptom az ellátásbiztonság garantálása, az olcsó energia rendelkezésre állása, valamint az energiaszegénység leküzdése érdekében szintén a Paks II Atomerőművet is építő orosz Roszatomot bízta meg az ország első atomerőműve, az El-Dabaa Atomerőmű megépítésével.
Amíg a paksi beruházás nemzetközi projekt, addig Egyiptomban jóval komplexebb a Roszatom szerepe: az orosz fél nemcsak megépíti az atomerőművet, hanem annak teljes életciklusa során a nukleáris üzemanyagot is biztosítja.
Ezenfelül elvégzi az egyiptomi személyzet kiképzését és az atomerőmű működésének első tíz évében támogatja az egyiptomi felet az üzemeltetésben és az erőmű karbantartásában is. Egy további megállapodás értelmében az orosz fél egy speciális tárolót épít és konténereket szállít a kiégett nukleáris üzemanyag tárolásához, amelyekben feldolgozásra ás újrahasznosításra visszaszállítják a kiégett üzemanyagot Oroszországba.
Az első és a második blokk építése 2022-ben, a harmadik 2023-ban, a negyedik pedig 2024 elején kezdődött meg, amivel az El-Dabaa Atomerőmű lett az afrikai kontinens legnagyobb építési projektje. A kivitelezés, a berendezések gyártása és szállítása a terveknek megfelelően halad. Az első blokk 2028-tól a tervek szerint már áramot termel. A 2–4. blokk pedig nagyjából egy-egy év különbséggel követi az elsőt.
Hárfás Zsolt rámutatott, Egyiptom előrelátó, pontosabban tervez az energiaigények további növekedésével. Éppen ezért az ország további atomerőművi egységek építésével is számol, amelyek – figyelembe véve, hogy Egyiptom teljes mértékben elégedett az orosz Roszatommal – minden bizonnyal szintén orosz típusú, 3+ generációs, VVER–1200 típusú egységek lehetnek.
Referenciaként elmondható, hogy korábban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan 3+ generációs egységeként ismerte el a típust, amely a legszigorúbb nukleáris biztonsági követelményeknek is megfelel. Sokatmondó még az is a szakértő szerint, hogy jelenleg már négy ilyen típusú egység áll kereskedelmi üzemben Oroszországban, illetve két blokk Fehéroroszországban. Mindezek mellett pedig 18 blokk épül belőle világszerte. A Roszatom pedig kizárólag olyan technológiát exportál, ami belföldön már bevált.
Jó látható az is, hogy az egyiptomi projekt megvalósítása a terveknek megfelelően halad és a Paks II projekttől eltérően nem hátráltatták évekig tartó külső vizsgálatok, vagy éppen az ukrán-orosz konfliktus következményei miatti nehézségek. A magyar és az orosz fél ebben a bonyolult világpolitikai helyzetben továbbra is teljes mértékben elkötelezett a Paks II Atomerőmű mihamarabbi, legbiztonságosabb módon történő megépítése iránt. Jelenleg is nagyon látványos munkálatok zajlanaka telephelyen. A résfal már korábban elkészült, a talajszilárdítási munkálatok a 6. blokk területén is hamarosan befejeződnek, miközben az 5. blokk esetében rövidesen befejeződik a tervezési szintig tartó teljes talajkitermelés is. Ez pedig az engedélyek birtokában megadja a lehetőséget arra, hogy a jövő év elején megtörténhet a mintegy nyolc méter vastagságú alaplemezbe az első beton öntése is, ami egy újabb mérföldkő lesz a projekt életében.