Nyomozás indulhat Bige László vagyonkimentési ügye kapcsán, ugyanis mint lapunk megtudta, a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához. Bejelentésében Tényi arra a keddi tényfeltáró cikkünkre hivatkozott, amelyben megírtuk, hogy a baloldali milliárdos folyamatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került vállalatából, a Nitrogénművek Zrt.-ből. Értesüléseink szerint akár az ötmilliárd forintot is elérheti a vállalatból kiszedett pénz és vagyon értéke.
Emiatt léphetett akcióba Bige
A vagyonkimentési ügy háttere, hogy a Nitrogénműveknek idén májusban jár le egy kétszázmillió eurós – mai árfolyamon 80 milliárd forintnyi – kötvénye, aminek visszafizetésére a jelenlegi helyzetben feltehetően nincs pénze. A cég 2013-ban bocsátott ki nemzetközi kötvényt, ám az ahhoz kapcsolódó merész üzleti tervek nem teljesültek. A kötvényt aztán a cég refinanszírozta, vagyis a vállalásait úgy teljesítette, hogy egy újabb, kétszázmillió eurónyi, hét százalékot fizető kötvényt bocsátott ki. Amennyiben a csődközelben lévő Nitrogénművek az említett határidőig nem tudja visszafizetni az adósságait, vagy újra hitelt vesz fel, vagy pedig haladékot kér a kötvényesektől.
Pénzükre váró hitelezők
A Bige László-féle cégbirodalom vagyonkimentésének körülményeit feltáró írásunkban több olyan forrást is sikerült megszólaltatnunk, aki rálát a Nitrogénművek működésére, s mások mellett a vállalat néhány hitelezőjével is beszéltünk. A név nélkül nyilatkozó érintettek közül többen is megerősítették a vagyonkimentési próbálkozásról szóló információinkat. Úgy tudjuk, az akció egyik formája, hogy megpróbálják kivonni a vagyonelemeket. Információnk szerint a vállalat például értékesített egy kamionparkolót, a vevő pedig a Bige család tulajdonában lévő másik cég volt.
– Eljutott hozzám a hír, hogy volt szándék a kamionparkoló értékesítésére, ám azt nem tudom, hogy végül az ügylet megvalósult-e – fogalmazott lapunknak az egyik kötvényes. Egy másik hitelező – megerősítve a Magyar Nemzet egyéb forrásból származó értesülését – úgy tudja, az üzletet már lebonyolították. Arra a felvetésünkre, hogy terveznek-e jogi lépéseket az ügyben, közölte: amennyiben a vagyonkimentés bebizonyosodna, a kötvényeseknek – különös tekintettel a jelentős számú intézményi befektetőre –, nemcsak érdekük, hanem kötelességük is, hogy mindent megtegyenek.
Furcsa módon arról egyik általunk megkeresett kötvényesnek sincs tudomása, hogy a Nitrogénművek tavaly mekkora veszteséget hozott össze, mint ahogy arról sem tájékoztatták őket, jelenleg mit mutatnak a számok.
– A 2024-es működésről azzal az információval rendelkezem, amit a Nitrogénművek az angol törvényeknek eleget téve a kötvényesek felé nyilvánosságra hozott. Ebben a tavalyi eredmény nem szerepelt – jelentette ki egyikük. – Az idő már meglehetősen szorít minket, de egyelőre nem született megállapodás, és azt sem lehet tudni, miként változnak majd a kondíciók – fogalmazott megint másikuk.
Több kötvényes egyébként attól tart, mire a cég a fizetésképtelensége miatt a felszámolás sorsára jut, addigra Bige László nem hagy annyi vagyont a vállalatban, amiből végül hozzájuthatnak a pénzeikhez.