Magát buktatta le Kapitány István: a kormányt próbálta támadni, közben kiderült, fogalma sincs a magyar gazdaságról

A Tisza Párt gazdasági vezetőjének számító Kapitány István a múlt héten több alkalommal is keményen kritizálta a kormányt. Ellenzéki politikai szereplőként ez még nem is lenne sem különösebben meglepő, sem problémás, az viszont már komoly gond, hogy mindezt megfelelő háttérismeretek nélkül tette. A kormányzatot támadó posztjaiból kiderült, hogy jóformán fogalma sincs a magyar gazdaságról, az pedig egyenesen abszurd, hogy éppen ő kérte számon a kormányon az inflációt, miközben annak a Shellnek a vezetője és részvényese volt, amely óriási hasznot húzott az orosz–ukrán háború gazdaságra gyakorolt hatásaiból, legyen szó a háborús inflációról vagy épp az energiaválságról.

Fotó: Mónus Márton Forrás: MTI Fotószerkesztõség

A Shell-alelnök mentségére legyen mondva, ő legalább megszólalt a kérdésben, nem úgy, mint Magyar Péter. A Tisza elnöke feltűnően hallgat a magyar nemzetgazdaság számára rendkívül fontos ügyben, ezzel akaratlanul is ráerősít arra a kormánypárti állításra, miszerint a müncheni biztonságpolitikai konferencián valamilyen háttéralkut kötött a párt vezetése az orosz energiahordozókról való leválásról.

Kapitány a hét végén továbbment: egy hosszú bejegyzésben rótta fel a kormánynak az alacsony növekedést, az alacsony béreket és a magas inflációt. Az exmenedzser azonban nem bontotta ki az igazság minden részletét. A GDP-növekedésünk tavaly valóban halvány volt, mindössze 0,3–0,4 százalékos. Ezzel szemben:

• Lengyelországban 3,6 százalék,
• Csehországban 2,4 százalék,
• Szlovákiában 0,8 százalék,
• Romániában 0,6 százalék

volt. Az is kétségtelen, hogy 2022-es bázison sem túl acélos a magyar teljesítmény. Erről a HVG írt egy féligazságot tartalmazó cikket, amelyben azt állította, hogy ma kisebb a magyar GDP, mint a 2022-es választás idején, a valóságban nem így van, erről írt Suppan Gergely, az ország egyik legelismertebb közgazdásza, aki jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Világgazdaságban egy véleménycikket.

Azonban ha megnézzük ezeket a számokat, egyiknél sem olyan egetverő a különbség, amit ne lehetne akár egy-két év alatt ledolgozni. Ráadásul még mindig jobb helyzetben van Magyarország 2010 előtthöz képest, amikor volt olyan év, 2007-ben, amikor 10 százalékot vert a magyar gazdaságra a szlovák és 7-et a lengyel.

Ugyanakkor tény, hogy a magyar gazdaság szenved a gyenge külső konjunktúrától, ami nem csoda egy 80 százalékban exportnak kitett gazdaság esetében. Azt sem szabad letagadni, hogy van egy specifikus magyar probléma is: Magyarországra a német prémiumgyártók, mint a Mercedes és az Audi, települtek az elmúlt évtizedekben. Ezeket sokáig válságállónak hitte mindenki, az elmúlt években azonban megszenvedik a technológiai átállást és a kínaiak előretörését. 
Ami viszont a jövő szempontjából pozitív, hogy annyi kapacitás épült ki az elmúlt évek jelentős működőtőke-beáramlásának köszönhetően a magyar gazdaságban, hogy a növekedés feltételei megvannak, így a külső kereslet erősödésével pillanatok alatt visszatérhetünk a 3–4 százalékos növekedéshez.

Azonban van egy fontos tényező, amiről Kapitány István is megfeledkezik: a régiós országok rohamosan adósodnak el. Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában is már 60 százaléknál billeg a GDP-arányos adósságráta, a növekedés tehát részben hitelből valósult meg ezekben az országokban.

Mindez nem a véletlen műve: a lengyel és a román költségvetési hiány évek óta magasabb a magyarnál, a szlovák és az osztrák kvázi egy szinten van, a kivételt csak a csehek jelentik. Bár nálunk tavaly az adósságráta 75 százalék volt, ami magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél, még mindig alatta van a Covid évében látott rátának. Ezt egyébként nem sok ország mondhatja el magáról.

Ezeket azért fontos elmondani, mert az európai gazdaságpolitika most már évek óta a növekedés, az államadósság és az életszínvonal hármasában próbál egyensúlyozni. Vannak olyan országok, ahol a hiány elengedésén keresztül sikerült a gazdasági növekedést megtolni, lásd Lengyelország vagy Románia, de ennek árát előbb-utóbb meg fogja fizetni a lakosság, Romániában ez éppen most történik. Ezzel szemben Németország, illetve Csehország áll, ahol drasztikus életszínvonal-romlás következett be korábban a szigorú fiskális politika következtében.

A Tisza gazdasági vezetője az alacsony béreket is felrótta. Persze minden relatív, és kétségtelen, hogy van hova fejlődniük a magyar béreknek, azonban minden kutatás azt mutatja, hogy a fizetések évről évre nőnek Magyarországon, ráadásul nemcsak nominálisan, hanem reálértéken is. Az elmúlt 16 évben kétszer csökkent az életszínvonal hazánkban: 2012-ben és 2023-ban. De  már 2024-ben több mint 9 százalékkal, 2025-ben pedig körülbelül 4,5 százalékkal nőttek a bérek. Ha 1990-et vesszük bázisul, azóta 220 százalékkal érnek többet az átlagfizetések. Erre lehet azt mondani, hogy nem sok, de 2010-ben, húsz évvel a rendszerváltás után még 120 százalék volt ez az arány.

Végezetül: ha van valami, amiben nincs joga számonkérni a kormányt Kapitány Istvánnak, az az infláció. A hazai brutális infláció egy kínálati sokk és a megemelkedett energiaárak következménye volt, amelynek a másik oldalán olyan cégek voltak a nyertesei, mint a Kapitányt foglalkoztató Shell. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy az orosz–ukrán háború és az arra adott uniós szankciók nyomán brutális energiaár-robbanás történt: 

az európai piacon mérvadó Brent olaj ára 2022 májusában 114 dollárig, a gáz ára pedig augusztusban 350 euróig emelkedett. 

A háború után az unió lemondott az orosz energiahordozókról, amivel kínálati sokkot okozott az energiapiacokon. Hogy ebből sokáig semmit nem éreztek a magyarok, az csak a benzinárstopnak és a rezsicsökkentésnek köszönhető. Ennek ellenére az infláció Magyarországon 20 százalék fölé emelkedett, miközben a Shell profitja elszállt. Az olajipari multi több tíz milliárd dollárt keresett a szankciókon. Kapitány István pedig a Shell részvényeseként ennek végig a haszonélvezője volt – ahogy azt mi is megírtuk.