
A vívó, a vízilabda és az öttusa Európa-bajnokság végeztével most már tényleg a pekingi olimpia következik a sorban. Az augusztus 8-i megnyitóig csak két és fél hét van hátra, ezen időszak alatt sportágról sportágra haladva veszszük számba a magyar ötkari
Mongólia sportvezetői két érem megszerzésében bíznak a pekingi olimpián, s ebből reményeik szerint az egyik az ország első aranyérme lesz.
Az 1984-es trauma, a kényszerű távollét után 1988-ban a szöuli olimpián újra régi fényében csillogott a magyar sport, amely visszakapaszkodott az érem- és ponttáblázat élcsoportjába. Négy évvel később sem változott a helyzet, Barcelona u
A bojkott fogalma az 1956-os melbourne-i játékokon került be az olimpiatörténelembe, aztán egy időre elfelejthettük, ám 1976-ban Montrealban hirtelen egy fél kontinens mondta vissza a részvételt. Az afrikai sportolók hiánya azonban
Ezerkilencszázötvenhat a magyar sportban több mint korszakhatár. Az addig egyértelműen felfelé ívelő eredménysor súlyos törést szenvedett. Noha október 23-ig úgy tűnt, a melbourne-i olimpiára készülő magyar csapat még erősebb, mint a Helsinkiben tiz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.