Különleges vonatokkal utazhatunk a Balatonra a hétvégén
A MÁV-START és a MÁV Nosztalgia retró hétvégével várja a vasútbarátokat és az érdeklődőket.
A cseh vállalat állami árkiegészítés nélkül is a nemzeti vasúttársaságoknál kedvezőbb jegyárakat kínál.

Mátészalka térségében több mint húszmilliárd forint értékű beruházás valósult meg.

A kárfelméréskor az ország 340 településén 60,2 milliárd forint értékű környezeti kárt állapítottak meg.

Tragikus baleset történt Nagytétény és Tárnok között, ezért több elővárosi vonat kimarad, és jelentős késésekre kell számítani.

A Budapest Fejlesztési Központ tervei szerint a Közvágóhídnál találkozhatnak a helyi érdekű és az állami vasút vonalai

A nyári menetrend szerint indítja újra a magyar vasúttársaság a nemzetközi járatait, már megrendelhetőek a menetjegyek.

InterCity-kocsikkal vonzó kötöttpályás alternatívát kínálnak a nyaralni vágyóknak a fővárosból és az ország több régiójából.

A Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina öntötte el a szobi vasútvonal vágányait a dömösi átkelésnél.

Egy ideje immár a határon túlra közlekedő vonalakon is bemondják magyarul a megállók nevét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.