Felszabadulhat az iszlamisták hatalma alól a keresztény település?
A szíriai hadsereg támadta szombaton a felkelők állásait Damaszkusz külvárosaiban, valamint a közeli, keresztények lakta Maalula településen.

Megfogadták a szakmai szervezetek egyes észrevételeit az új médiaalkotmánnyal kapcsolatban a törvényjavaslat beterjesztői. A fideszes Rogán Antal bejelentette: több ponton módosítják a tervezetet, például a válaszadás (helyreigazítás) jogát illetően is. A

Áldás és átok. E két szóval jellemezték az államtól kapott ajándékot azok az újságíró-szervezetek, amelyek a több mint kétmilliárdot érő ingatlanokon osztozhattak. Ez a vagyon mostanra, ha nem olvadt is el teljesen, alaposan megfogyatkozott. Az állam ugya

A gázai háború a palesztinok érdekében is folyik, állította Cipi Livni izraeli külügyminiszter, amikor amerikai zsidó szervezetek képviselőivel találkozott. Meg nem erősített jelentések szerint izraeliekre lőttek Jordánia felől, azt követően, hogy hasonló



Minap a Népszabadság publicistája azt írta, hogy Michael Lake keményen nyilatkozott néhány hete, amikor ekként fogalmazott: ha minden így marad, Magyarország lemondhat az uniós tagságról. A „minden így marad” kitételen pedig a hazai médiaállap


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.