Csalódott volt brit hivatali kollégájával történt egyeztetés után Lavrov
Az orosz külügyminiszter szerint a néma és a süket párbeszédére hasonlított a Truss-szel való találkozó.
A tervezettel nincs dolguk azoknak, akik az abban szereplő adatokkal egyetértenek, és kiegészíteniük sem kell adókötelezettséget érintő adattal.

Már közel jár a járvány előtti szinthez a szektor árbevétele.

Az adóhivatal több mint kétezer ellenőrzés során mindössze 12 esetben állapította meg a hatósági ár megsértését.

A családtámogatásokat már kedden, a családi adó-visszatérítést pedig február 14-ig kapják kézhez az érintettek.

A baloldali miniszterelnök korábbi embere, Komássy Ákos is feltűnik Józsefvárosban.

Úgy vásárolt értékes ingatlanokat, hogy a vagyonnyilatkozata alapján bevételei ezt nem tették lehetővé.

Újabb befektetést kapott az SDSYS, ezúttal a GB & Partners száll be a Hiventures mellett, összesen több mint 1,3 milliárd forinttal.

A céghálózatban szisztematikusan együttműködő társaságok tízszer is ugyanarra a fejlesztésre vették fel az EU-s milliárdokat.

Nehezen magyarázható pénzügyi tranzakciókat térképeztek fel a NAV illetékesei. Csehországban is nyomozhatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.