Soros György életművében hazánk a fájó pont
A Soros György életművét fejtegető könyv megfejtést ad arra, hogy hogyan kapargassuk meg a Soros-kérdés felszínét.
A konferencián résztvevő országok képviselői vállalást tettek, hogy továbbra is fellépnek az antiszemitizmus ellen.

– Ha Egyiptom nem tudja folytatni azt a politikát, amellyel megakadályozta a migráció feláramlását Egyiptom irányából, akkor „mindannyian nagyon nagy bajba kerülünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A balliberális erők, ha csak tehetik, a legválogatottabb eszközökkel intézik el politikai ellenfeleiket, most éppen a néppárti Sebastian Kurz kancellárt léptették vissza.

Azok a vádak ugyanis, amelyek nem fedik a valóságot, a magyarok igazságérzetével és tapasztalataival sem találkozhatnak.

Blinken tagadta, hogy bármiféle kommunikációt folytatott volna Sorossal, de azt mondta, nem beszélhet senki más helyett a külügyminisztériumban.

Nem veszi észre, hogy úgy kövezi ki az utat Gyurcsányéknak, ahogyan egykor Károlyi Mihály kövezte ki Kun Béláéknak?

A hódmezővásárhelyi polgármester Soros-szervezetek meghívására tett látogatást Amerikában.

A Jobbik ózdi szervezőjeként egy közúti baleset nyomán megismert Barta operatív igazgatója volt Márki-Zay Péter mozgalmának, de megfordult a Momentum környékén is.

A volt miniszterelnökjelölt-jelölt főpolgármester katasztrofális két évet hagyott maga mögött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.