Mire számít a „független” Márki-Zay Péter?

Dennis Prager, az Egyesült Államok egyik legnagyobb hatású politikai kommentátora nyári esztergomi előadásában hangzott el: „Most a legfőbb jó, amit tehetsz, az az, ha harcolsz a baloldal ellen.” Ez a mondat a hazai sajtóban is hangsúlyt kapott, és kiverte a biztosítékot néhány balliberális felfogású polgártársunknál. Néhány ismerősöm nem is titkolta, mennyire nem ért egyet Pragerrel. Egyikük szerint az efféle nézetek csak arra jók, hogy éket verjenek a jobb- és a baloldali gondolkodású honpolgárok közé, holott most épp arra lenne szükség, hogy elsimítsuk a belső ellentéteinket.

Amíg egyes széplelkek a jobb- és a baloldal mesebeli egymásra találásáról ábrándoznak, addig a Népszava (október 4.) egyik véleményformálója szerint ez már meg is valósult. No nem általános érvénnyel, hanem csak a mai ellenzéki térfélen, ahol egy Márki-Zay Péter nevű politikus testesíti meg a hamisítatlan, jobboldali konzervatív demokratát. A Márki-Zay-féle demokraták − a publicisztika szerzője szerint – ugyanúgy legitimek, mint a baloldali demokraták, szemben a jelenlegi, Orbán Viktor nevével fémjelzett rendszerrel, amely viszont szélsőjobboldali.

A Népszava publicistája egyetlen lejárató jelző segítségével megindokolta, hogy miért szalonképes a Márki-Zay-féle jobboldaliság, s miért nem az a mai kormányzat által képviselt politika. Az új képlet értelmében a demokratikus jobboldalnak éppen úgy kell harcolnia az Orbán-féle szélsőséggel, ahogyan azt a jobboldali demokraták tették a második világháború idején, a fasiszta-nemzetiszocialisták nyilas változata ellen. Akkor ezeknek a legitim jobboldali demokratáknak „még a bolsevista szovjettel is össze kellett fogniuk, hogy győzzenek”.

Nos, a jobboldali demokraták győzelme akkor fel sem merülhetett, mivel a második világháború után hazánkban a tényleges hatalom a szovjetek által hatalomra segített kommunisták kezében volt, annak ellenére, hogy az első nemzetgyűlési választáson (1945. november 4.) labdába sem tudtak rúgni. Azt meg nagyon nehéz pozitív példaként emlegetni, hogy a „szalonképes” jobboldal a nyilas terrorral szemben a sztálini terror oldalára állt. A Népszava szerzője párhuzamba állítja az Orbán-kormányt a nyilas diktatúrával. Ezzel igyekszik legalizálni az igazságosnak hazudott ellenzéki harcot, miközben sűrűn veregeti a magát jó kereszténynek és jó konzervatívnak beállító Márki-Zay vállát.

Ám ha egy pillanatra eltekintünk a Népszava – történelemmel is hadilábon álló – tollforgatójának eszmefuttatásától, akkor azt látjuk, hogy van egy, a történelmi egyházainkat támogató, a keresztény értékek mellett markánsan elkötelezett kormányunk, amely jottányit sem enged a nyugati és a belföldi balliberális nyomásnak. Pedig ez a nyomás kegyetlenül nehezedik az országra. A nyugati, Magyarországgal gyakran ellenséges fősodratú média, a szintén barátságtalan brüsszeli balliberális politikai túlerő, a Soros-hálózat illegális bevándorlást támogató álcivil szervezetei, a gyermekeinket célba vevő LMBTQ-lobbi, a mindezekkel szimpatizáló hazai ellenzék – így együtt – épp elég gondot jelent, a koronavírus-járványról pedig még nem is beszéltünk.

És akkor vegyük kissé szemügyre Hódmezővásárhely polgármesterének nagyszerű tündöklését a szivárványszínű ellenzéki tábor világot jelentő deszkáin. Ez a politikai szerep éppen azért szégyenteljes, mert kereszténynek és konzervatívnak mondja magát, miközben azt az erőt támadja, amely egymás után háromszor is demokratikusan megválasztott kormányzati pozícióból, gyakorlati tettekkel bizonyítja nemzeti elkötelezettségét, s ennek szellemében hoz országépítő és népjóléti intézkedéseket. Legújabb kori történelmünk során (több ciklust egynek véve) először van ilyen kormányunk.

Márki-Zayról lehet dicshimnuszokat zengeni, mondhat magáról ő is szépeket, ám a lényeg az, hogy ugyanannak a szedett-vedett baloldali társaságnak a partnere, amelyhez a szélsőséges Jobbik is tartozik. Ez a globalista, nemzet- és keresztényellenes társaság pedig azt a magyar nemzeti platformot próbálja megsemmisíteni, amely hosszú évtizedek után, szinte a csodával határos módon hatalomra jutott, és sokkal több jót hozott ennek a népnek, mint amennyi rosszat. Mert hibátlan munkát végezni a politikában sem lehet. Ám nagyon nem mindegy, hogy merre billen a mérleg nyelve. A baloldal regnálása alatt minden mutató rossz irányba fordult, de erről az ellenzék vagy hallgat, vagy tagadja a tényeket.

Mire számít Márki-Zay? Arra, hogy Gyurcsány, Dobrev és elvbarátaik fognak itt keresztény Magyarországot építeni? Nem veszi észre, hogy a nemzeti oldaltól elvont szavazatokkal úgy kövezi ki az utat Gyurcsányéknak, ahogyan egykor Károlyi Mihály kövezte ki Kun Béláéknak? Nem veszi észre, hogy mekkora a tét? Vajon nem ismeri belső viszonyainkat, a sajtószabadság és a demokrácia valós állapotát? Mérget vehetünk rá, hogy pontosan ismeri. Tudja – mert tudnia kell −, hogy a magyar demokrácia egészségesen fejlődik, a gazdaság erős alapokon áll és a múltból megörökölt bajok orvoslása folyamatban van.

Csak hát a hatalomvágyó hódmezővásárhelyi polgármesternek és az őt ajnározó balliberálisoknak nem áll érdekükben az igazsággal való szembenézés. Akkor ugyanis tudomásul kellene venniük, hogy éppen ők készülnek bajba sodorni bennünket. Bízzunk benne, hogy nem nyílik rá lehetőségük – de ezért tennünk is kell jövő tavasszal!

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán