

Üzentek a neonáciknak
A neonáciknál bűnösebbek azok, akik őket támogatják – jelentette ki tegnap a Terror Háza előtt Magyar Bálint oktatási miniszter. Hiller István, az MSZP alelnöke az összefogás fontosságát hangsúlyozta.

Hűség és hülyeség

Egymással dulakodtak a nyilasellenes tüntetés résztvevői
Csepelről érkezett antifasiszta punkok verekedtek össze a nyilasellenes tüntetés egyik résztvevőjével a péntek esti megemlékezésen. A rendőrök előállították őket. Budapesten és több vidéki nagyvárosban, így Debrecenben és Pécsett is tüntettek a neonáci es

Közlekedési káosz Budapesten
A tegnapi naphoz hasonlóan ma délután és este is útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban, és a bevezető utakon. A szokásos pénteki torlódást tetézi, hogy ma délután érkeznek vissza Balatonőszödről az állam- és kormányfők delegáci

Arculatot és vezetőket vált az MSZP
Szekeres Imre lényegében az MSZP összes vezető tisztségét – az elnökit, az elnökhelyettesit, az alelnökit és az elnökségit – betöltené, Hiller István viszont csak a pártvezetői posztra pályázik. A szocialisták ma kezdődő kongresszusa után a ta

Ugrás a sötétbe

Karrierjébe kerülhet az otromba tréfa
Álságos politikai kampánynak tartja Zuschlag János azt, amit „szerencsétlen mondatai kapcsán a magyar jobboldal és az azt kiszolgáló médiumok” ellene indítottak. A Hír TV vezérigazgató-helyettese, Gajdics Ottó lapunknak elmondta: a magyarok de

Ellentüntetés nyilasok nélkül?

Lendület és (kar)lendítés
