Tüntetés a DAM Steel előtt
Demonstrációt tartottak a DAM Steel Rt. előtt a Vasas Szakszervezet, a Munkástanács és a Liga tagjai – jelentette a WestelPress miskolci tudósítója - jelentette a WestelPress pénteken.
Nyolcvanmillió forint értékű hamis számlát találtak eddig az adónyomozók azoknál a pécsi cégeknél, amelyek alvállalkozókként szolgálják ki az amerikaiak taszári bázisát – tudta meg a Magyar Nemzet. A tolmácsokat, ügyintézőket foglalkoztató társaságo

A Magyar Posta Rt. időközben visszavont, tavaly év végén megszellőztetett terveiben több száz kis vidéki hivatal bezárása szerepelt. A szakszervezetek ellenállása egyelőre óvatosságra intette a részvénytársaság vezetőit, ám postás berkekben ma is suttogna


Néhány illúziót eloszlatott a munkaügyi miniszter az európai és a magyar bérek egymáshoz közelítésével kapcsolatban. Kiss Péter elmondta, hogy a magyar béreket szigorúan a versenyképesség javulásával lehet fölzárkóztatni az európai uniós átlaghoz.

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a monetáris politika tekintetében összhang van kialakulóban a kormány és a jegybank között, ugyanakkor a gazdaság egyes szereplőinek lépései nem hozták előrébb a megoldást. László Csaba pénzügyminiszter a jegybank fü


László Csaba pénzügyminiszter szerint a forintárfolyam elleni spekuláció teremtette helyzetre jó választ adtak a központi bankkal közösen, ám a spekulációs pénz jó része még hazánkban van. A következő hetekben meg akarják találni azokat az eszközöket, mel

Az MSZOSZ-nek másfél éve nincs saját székháza, egyik tagszervezeténél, a vasasoknál húzza meg magát. Mikor szűnik meg ez az állapot, mikor lesz végre önálló székházuk?

Az arab kormányok nem nagyon hallatják hangjukat az Irak elleni támadás előestéjén, ám ez nem jelenti országaik elfordulását Szaddám Huszeintől – jelentette ki lapunk kérdésére N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő. A Teleki László Intézet kutatója

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.