Nem tesznek jót a magyar bornak az újabb bezárások
A Covid után is a kiskereskedelem maradt a bor értékesítésének fő csatornája.
Újraszámolták a 2023-as költségvetési törvény összegeit.

A háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítását Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből indulva terjesztik ki.

A februárban kifizetendő januári béreket már az emelt mértékben határozhatják meg.

Két év alatt a minimálbér és a bérminimum is nagyobb mértékben nő, mint ahogy a pénz romlik. A minimálbér 5,3 százalékkal érhet többet két év alatt.

A bevándorlásnak köszönhetően egyre nő az USA jelenleg 334 milliós lélekszáma.

A brüsszeli döntéshozók kormányváltást akarnak, most a fiataljainkon állnának bosszút – közölte a miniszterelnök az Erasmus-üggyel kapcsolatban. A kormányfő az éjszaka megölt rendőrről is megemlékezett.

A kormány nem nézheti tétlenül a Dunaferrnél zajló eseményeket – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

A szervezet nemzetközi titkárságának vezetői faji alapon diszkriminálták munkatársaikat, volt olyan dolgozó is, akit „fekete lányként” emlegettek.

A szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is nőttek a reálbérek hazánkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.