Újra előre hozott választás következhet Bulgáriában
Az Észak-Macedóniával kapcsolatos bolgár vétó megosztja a parlamenti pártokat.
Az EU új lendületet adna a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatának is.

Tagjelölti státust kaphat Ukrajna és Moldova, a nyugat-balkániak azonban elégedetlenek.

Az ország 2021 áprilisa óta most valószínűleg a negyedik parlamenti választás felé halad.

Magyarország és Görögország együttműködése fontos lesz az ukrajnai háború okozta globális válságok kezelésében.

A politikusok kifejezik felháborodásukat azért, amiért Bulgária akadályozza az Európai Unió bővítését.

Az orosz elnök fel akarja hajtani a földgázpiaci árakat – mondta Robert Habeck.

Az intézetet Szikra Levente elemző képviselte, aki hangsúlyozta, olyan korban élünk, amikor divat megkérdőjelezni a család jelentőségét.

Gyakran előfordul, hogy az intézkedést bevezető országok valójában aránytalanul nagy veszteséget okoznak maguknak.

A Három tenger kezdeményezés csúcstalálkozón a köztársasági elnök három olyan kérdést emelt ki, amely Magyarország számára fontos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.