Kiváló adatok, dinamikus újraindítás
Igazolódott a hazai gazdaság kifejezetten erős ellenálló és helyreállási képessége.
A belügyminisztérium szerint tavaly mintegy tízezer bevándorló jutott be illegálisan Romániába.

Helyi állatvédelmi csoportok több mint tíz éve dolgoznak a hosszútávú visszatelepítési programon.

A hazai gazdaság első negyedéves növekedése a negyedik legnagyobb a tagállamok sorában. Azokban az országokban nagyobb a visszaesés, ahol erős a függés a turizmus alakulásától.

A geográfus szélsőséges körülmények között szeret dolgozni. A magashegységi és a sarkvidéki környezetváltozásokat kutatja.

Az uniós első helyezett, a miniállam Málta, valamint a bolgár oltási kampány esetében óriási, mintegy negyvenszázalékos az átoltottságbeli különbség.

A romániai kitermelés előtt még mindig jogi és gazdasági akadályok állnak.

Karácsony Gergely korábban gondolkodott azon, hogy elinduljon az EP-választáson, és Brüsszelben folytassa a karrierjét, de végül elvetette ezt, mivel nem beszélt angolul.

Elemzők szerint a jobboldal hatalomba való visszatérését próbálja meggátolni az ellenzéki összefogás.

Zbigniew Rau szerint az EU kétségbe vonja azon ambícióját, hogy hatással legyen a külvilágra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.