Tíz percen keresztül nem dobott gólt, kiesett a Fradi a BL-ből
Önmagát verte meg a Ferencváros, és ez megpecsételte a sorsát a BL-ben.
Kiváló emlékeztető arról, hogy milyen fontos intézkedéseket tett a kormány az elmúlt tizenkét évben. A választás tétje is, hogy ezek megmaradnak-e és folytatódnak-e a népszerű programok.
Dömötör Csaba szerint a szivárványkoalíció az emberéletek mellett a megélhetés biztonságát is veszélybe sodorná.
A stúdió a speciális grafikai effektek által mintegy virtuális valóságként elevenedik meg a képernyőkön.
Egyáltalán nem szükségszerű, hogy mi fizessük meg ennek a háborúnak az árát – rögzítette az államtitkár.
A Ferencváros edzője szerint totyogósan, ritmusváltások, és egy idő után hit nélkül játszott a csapata Ljubljanában.
Később a török hadiipar élvonalbeli járművének fő elemeit is a somogyi megyeszékhelyen gyártják majd, és a teljes összeszerelésük is itt történhet.
Márton Gábor hiába vetett be minden épkézláb csatárt, a csapata megint nem tudott gólt szerezni.
Kisvárda, ahogy kevesebben ismerik: kapocs két ország labdarúgása között.
Az államtitkár a közösségi oldalán reagált Frans Timmermans azon kijelentésére, hogy az emberek fűtsenek kevesebbet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.