
A hét elején Belgiumban, Brüsszeltől nem messze összeütközött két vonat; a balesetben tizennyolcan haltak meg. Az első sokk csitultával a médiában azonnal emlegetni kezdtek egy kilenc évvel korábbi hasonló tragédiát, amely azonban nem „egyszerű” vonatkata
A Strasbourgban tegnap ülésező Európai Parlament (EP) máris élt a nemrégiben életbe lépett lisszaboni szerződéssel biztosított lehetőségével, és nagy többséggel megvétózta az uniós belügyminiszterek és Washington között létrejött időszaki megállapodá
Az Európai Uniót figyelve nagy napjuk volt tegnap azoknak, akik hisznek a nem szándékolt következmények „törvényében”. Ez azt tartja: amennyiben az ember egy bonyolult rendszerbe beavatkozik, annak eredményeként megszülethet a kívánt eredmény, de annak
Az Európai Unió tagországai közti szolidaritás fontosságát hangsúlyozták a képviselők abban az európai parlamenti vitában, amelyet a strasbourgi plenáris ülés keretében folytattak a közép- és kelet-európai régió gazdasági helyzetéről.
Az Európai Unió a reménye szerint életbe lépő lisszaboni szerződéssel két új európai csúcsvezetőt nevez ki. Az unió elnökét, akinek fő feladata az lesz, hogy egy egyszer megújítható két és fél éves időszak alatt az EU csúcsértekezletein elnöki szerepet tö
Retkes Attila SZDSZ-elnök és Szent-Iványi István, a párt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője szerdán egynapos brüsszeli látogatáson vesz részt, amelynek keretében az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban folytatnak tárgyalásokat – tuda
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.