Orbán Viktor: 48 óra Vilniusban + videó
„Magyarország a béke pártján!” – írta posztjához a magyar kormányfő.
Az amerikai elnök a NATO egységét éltette, és örömét fejezte ki, hogy a szövetség hamarosan 32 országból áll majd Svédországgal együtt.

Nemzetközi kerettervet dolgoznak ki Kijev számára, amely lehetővé teszi, hogy két- és többoldalú megállapodások alapján hosszú távra biztosítsák az országnak a védelmi támogatást.

A NATO főtitkára szerint a szövetségesek legfontosabb feladata még mindig Ukrajna támogatása.

Látványos üdvözlésekkel igyekszik feledtetni Volodimir Zelenszkij a NATO-fiaskót, Nógrádi György lapunknak összegezte a csúcs következményeit.

Külügyminiszterét küldte maga helyett, hogy a beszédére készülhessen.

Az amerikai elnök hivatalba lépése óta kisebb megszakításokkal csaknem egy évet töltött szabadságon.

A jelenetről felvétel is látható.

Miközben a szövetség tagállamai összegyűltek Vilniusban, Moszkva reagálása sem maradt el.

Az ukrán elnök a vilniusi csúcstalálkozóra tartva elmondta, hogy országa több tiszteletet érdemel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.