„Kétszázmillió dollár közpénzbe került Donald Trump megvádolása”
Az amerikai elnök fia fakadt ki az egykori elnök elleni támadás miatt.
Sokak szerint a zömében fehér játékosokból álló Iowa több megbecsülést kapott, mint a főképp fekete játékosokból álló LSU.

A koronavírus-vakcina ellenes nézeteiről ismert politikus már a második olyan személy a Demokrata Pártban, aki jelezte: elindul Joe Bidennel szemben.

Az ukrán erők által megcélzott álomtípus kihívások elé állíthatja a fenntartóit.

Hogy Vlagyimir Putyin végzett az első helyen, aligha meglepő. De mit gondolnak a magyarokról?

Hazánkat az EU kötelességszegési eljárásokkal, politikai nyomásgyakorlással próbálja térdre kényszeríteni.

Elmúltak azok az idők, amikor az egész világ feltétel nélkül a Nyugathoz igazodott.

Telefonon állapodott meg Joe Biden és Emmanuel Macron, hogy bevonják Kínát az ukrajnai háború befejezésének felgyorsításába.

A kétezer fős meghívott vendégsereg összetételéről egyelőre annyi tudható hivatalosan, hogy Joe Biden amerikai elnök nem lesz jelen a május 6-i koronázáson.

Iszonyatosan rossz a helyzet – fűzte hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.