Nagyobb hadgyakorlatokat tartana Washington és Szöul
Joe Biden amerikai elnök Dél-Koreában azt mondta, hajlandó találkozni Kim Dzsong Unnal is.
Kérdés azonban, hogy az orosz elnök elítélhető-e, ugyanis Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC).

Az amerikai lakosság alig 39 százaléka elégedett a teljesítményével.

Michael Anton a Mandinernek adott interjút, amellyel bepillantást kaptunk az amerikai politikába.

Magyarország, a magyar kormány nincs egyedül a világban, és főleg nincs egyedül barátok, szövetségesek nélkül az USA-ban sem.

Nevezték Trump és Putyin zsoldosának, de Matt Tyrmandnek szenvedélye a konzervatív oknyomozás.

A skandináv országok vezetői Washingtonban tárgyaltak az amerikai elnökkel.

Tavaly ősszel abban a Virginia államban veszítettek kormányzóválasztást a demokraták, amely tizenkét éve demokrata fellegvárként ismert.

Korábban a Demokrata Pártra szavazott, a jövőben már a Republikánus Pártra fog voksolni.

Rendelettel utasítja a magáncégeket, hogy vészhelyzetben előnyben részesítsék egyes termékek előállítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.