ENSZ-főtitkár: Az ukrajnai háború a világbéke elleni egyik legnagyobb kihívás
António Guterres elmondta, az orosz offenzíva miatt több mint tízmillióan hagyták el otthonukat.
Miközben az ukránokat, köztük a több millió menekültet lehetetlen most túlszeretni, az oroszok számkivetetté váltak.

Szergej Lavrov úgy reagált: az elnök kijelentése arra vall, hogy az amerikai politikusoknak rossz a lelkiismeretük.

Nemcsak egy térségi konfliktusról van szó, hanem ideológiai összecsapásról is.

Több ukrán városból jelentettek légicsapásokat; a Bucsában történteknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki.

Jon Shields: A republikánusoké lesz a hatalom a kongresszusban a választások után.

Hazájába, Algériába szállították Sufiyan Barhoumit, aki bombák készítésében segítette a terrorszervezeteket.

Amerika 300 millió dollár értékű további fegyvert akar adni Ukrajnának, több mint hatezer civilt sikerült kimenekíteni három régióból.

Nagyon vigyáznunk kell holnap: a baloldal minden aljasságra képes!

Zelenszkij: A hadi helyzet keleten és délen továbbra is nehéz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.