MCC-médiakonferencia: Ma a technokrata-diktatúra korát éljük
Ha az állam korlátozza a pornográf vagy az LMBTQ-tartalmakat, akkor a platformoknak ehhez igazodniuk kellene.
Aljakszandr Lukasenka kijelentette: akár az Oroszországból az EU-ba tartó földgáztranzitot is leállíttatja.

Az indítékok és a valós körülmények eltussolása egyaránt a mélyállam érdeke.

Franciaország és az Egyesült Államok között csak alig több, mint egy hónapig tartott a mosolyszünet.

Az Egyesült Államok korábban Oroszországot hibáztatta a kibertámadásokért, Moszkva pedig azzal vádolta meg Washingtont, hogy beavatkozott a szeptemberi dumaválasztásba.

Egy év sem telt azóta, hogy Joe Biden elfoglalta a Fehér Házat, a Demokrata Párt háza táján máris válsághelyzet alakult ki.

Ismét pattanásig feszült a helyzet, miután három algériai meghalt Nyugat-Szaharában.

A világ vezetői e hét elejétől csaknem két héten keresztül arról tárgyalnak a skóciai Glasgow-ban, hogy miként akadályozzák meg a klíma további melegedését.

Az amerikai képviselőház ugyanakkor a szociális csomagról továbbra sem döntött.

Az ukrán határnál gyülekező orosz csapatokkal rémisztgetnek, miközben megszűnt a párbeszéd egyik csatornája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.