
Egyesek szerint nem kizárt, hogy a szocialisták a Fidesz besározására, különösen a polgári párt politikusai által vezetett önkormányzatok feljelentésére használják majd a márciusban felálló korrupcióellenes hivatalt. Eközben szakjogászok arra figyelmeztet
Miközben megszorítások sora éri a lakosságot, bürokráciára bőven akad pénz: jelenleg összesen tíz, egyenként önálló országos irodahálózattal rendelkező állami szervezet foglalkozik a kis- és középvállalkozások gazdaságfejlesztésével. Az iparkamara, amely
Rekordidő alatt, a támogatási szerződés hatálybalépése után mindössze három héttel 150 millió forintos uniós előleget kapott Molnár Albert szocialista honatya cége, amely összesen 468 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert el hotelfelújításra ép
A Fidesz visszahívja felügyelőbizottsági tagjait valamennyi fővárosi cégből, jelentette be tegnap Tarlós István frakcióvezető. A hivatalosan felbomlott MSZP–SZDSZ-es koalíció soha nem látott egységben szavazta meg a BKV és más társaságok milliárdos botrán
Összesen több mint 26 milliárd dollár veszteséget szenvedett el az idei harmadik negyedévben a két vezető amerikai jelzáloghitel-finanszírozó intézet, a válság nyomán állami felügyelet alá helyezett Fannie Mae és Freddie Mac.
Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését. • „N
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.