

Aránytalanságok az agráriumban
Alapvetően elhibázott stratégia, amely miatt százezrek kerülhetnek lejtőre – ez derül ki Ángyán József egyetemi tanárnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének az elemzéséből, amelyet az Új Magyarország vidékfejlesztési programról készített. A képvi

Kaotikus viszonyok uralkodnak a vasútnál
A MÁV Start Zrt. indulása körüli zavarok azt mutatják, hogy a MÁV-vezérigazgatóság kikerült a gazdasági miniszter irányítása alól, és – mint egy informátorunk fogalmazott – Heinczinger István „elszabadult hajóágyúként” viselkedik.

Antall-szobrot állít Pécs szocialista polgármestere
Szobrot állíttatna Antall József néhai kormányfőnek Pécsett a város polgármestere, Tasnádi Péter. Miniszterelnöksége idején még azt is számon kérték rajta, hogy közpénzen kezelteti magát, és szőrét hullató rókának nevezte az egyik szocialistákhoz közel ál

Központosít a kormány

Új eljárás Keller extanácsadója ellen
Hatályon kívül helyezte a bíróság tegnap a Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori politikai főtanácsadóját felmentő elsőfokú ítéletet. Keller ellen csak azért nem indult büntetőeljárás, mert a parlament balliberális többsége megakadályozta a p

Mégsem volt jogos Keller adatgyűjtése Polt trófeáiról?
Hatályon kívül helyezte Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori tanácsadójának adatvisszaélési ügyében az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárásra utasított. Szőke Péter Szabolcs még 2004-ben jogosulatlanul kért

Szilvásy elismerte, hogy távozik
Szilvásy György kancelláriaminiszter tegnap elismerte, még a héten távozik a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) éléről. Szólt arról is, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) körüli botrányok, valamint családi okok miatt hagyja ott a bársonyszéket. Gyurcsány Fe

Szilvásy közölte: távozik a MeH éléről
Szilvásy György közölte, hogy még a héten távozik a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) éléről. A leköszönő kancelláriaminiszter szólt arról is, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) körüli botrányok, valamint családi okok miatt hagyja ott a bársonyszéket. Gyur

Tízmilliárdok Fűzfőre
Környezetünkért díjjal tüntette ki az egyik legelső lépéseként Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter Bakonyi Árpádot, a Nitrokémia Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Bakonyi érdeme a „környezetvédelem érdekében hosszú időn át végzett munkássága”, a
