Már lehet pályázni a Családbarát köznevelési intézmény díjra
Azokat az intézményeket keresik idén is, ahol a szakmai elhivatottság mellett alapvetés a családbarát gyakorlat is.
Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kijelenti: végzetes szerencsétlenség történt, amikor Tisza István 1917 tavaszán kénytelen volt megválni kormányfői tisztségétől.

Ennek érdekében háromoldalú megállapodást kötött két sportszervezet, valamint a Pannon Egyetem.

Az orosz befolyás kivizsgálására hozott törvénnyel van probléma az Európai Bizottság szerint.

A közfigyelem idén szokatlanul sűrűn irányul Szigetvárra, nemzeti történelmünk ikonikus helyszínére.

Az ukrán titkosszolgálat már meg is nevezte, szerintük ki felelős a gát felrobbantásáért.

A katolikus egyházfő Hürelszüh Uhnágín mongol elnök és a helyi egyház meghívására látogat a kelet-ázsiai országba.

Az amatőr kórusfesztivál célja, hogy megmutassa: énekelni mindenki tud, és a kóruskultúrának nem csak a klasszikus koncerttermekben van helye.

Minél nehezebbek az idők, annál többet kell tenni az elesettekért – mondta a köztársasági elnök Sepsiszentgyörgyön.

Závogyán Magdolna: Magyarország legkorszerűbb bábszínházi műhelye jött létre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.